Sztáros oldal! Keresd meg kedvenced!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Britney Spears
 
Rihanna
 
Shakira
 
Pink
 
Jennifer Lopez
 
Lindsay Lohan
 
Számláló
Indulás: 2006-12-08
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Jobb klikk tiltva
 
Egérkövető
 
Görgetősáv
 
Életrajza

Alicia Moore 1979. szeptember 8-án a pennsylvaniai Doylestownban született. Egyetlen fehér kislányként szerepelt egy fekete gospelkórusban, énekelt punkegyüttesekben, majd 16 évesen egy tehetségkutató versenyen fedezték fel tudását. Hamarosan lemezszerződést kötött vele a LaFace Records, mely BabyFace és L. A. Reid R&B kiadója.

Becenevét onnan kapta, hogy gyermekkorában nagyon gyakran elpirult, s így a társai „Pink”-nek nevezték el. Azóta Alicia ebből már megalkotta a saját védjegyét – főleg azóta, amióta barátnőivel, Christina Aguilerával, Lil’ Kimmel és Myaval előadták a „Lady Marmalade” című egykori sláger feldolgozását a Moulin Rouge főcímdalaként.

Debütáló lemezén, a „Can’t Take Me Home”-on, mely az Egyesült Államokban kétszeres platinaalbum lett, két olyan dal is helyet kapott, melyek aztán megjárták a slágerlisták élmezőnyét.

2002-ben a 22 éves hölgy stílusváltással jelentkezett, mivel vadonatúj lemezén a „Missundaztood”-on minden olyan zenei irányzatot egyesített, melyek akkori kedvencei közé tartoztak. Így a korong igen széles stílusskálán mozog: a 14 felvétel között találunk rockos, country-s és soulos felvételeket is, meg még sok minden mást… Rögtön az első dal, a groove-os, rockos „Get The Party Started” – amit kislemezre is kimásoltak – elővetíti, mire készüljünk fel az albumnál, s alátámasztja, hogy Pinket nyugodtan sorolhatjuk az új dívák közé. A „Get The Party Started” az egyik azon nyolc felvétel közül, melyeket Alicia legjobb barátnője, Linda Perry (4 Non Blondes) írt.

Pink már tinédzserként énekelte a 4 Non Blondes slágereit az ún. Open Mike Nights-ok alkalmával szülővárosának kis klubjaiban. „Ugyanazt a kalapot hordtam, mint Linda, és hasonló csizmákat, mint ő. Hangzásban is igyekeztem utánozni” – emlékszik vissza az énekesnő. 2001 elején aztán felfedezte a telefonkönyvben Linda elérhetőségét. „Felhívtam, s egy 15 perces üzenetet hagytam a rögzítőjén megfenyegetve, hogy terrorizálni fogom, ha nem hív vissza” – meséli Pink az első közeledési kísérletét. Linda nem váratott magára sokáig: „Hé, te teljesen meg vagy őrülve. Gyere el!” – mondta neki. Azóta a legjobb barátságban vannak. Ez az egész egy nagyon kreatív kapcsolat nagyszerű végeredményekkel. Olyan sikereket, mint a „Get The Party Started”, szinte percek alatt összehoztak. A két lady hónapokon keresztül szinte el sem szakadt egymástól, dalokat írtak, filozofáltak és tetováltatták magukat.

A „Missundaztood” elkészítéséhez Pink más slágergyárosokkal is szövetkezett: Scott Storch (The Roots, Dr. Dre), Dallas Austin (TLC, Madonna) és Damon Elliott (Bone Thugs ’N Harmony) tevékenyen segítettek a feltörekvő sztár albumának munkálataiban.

Amikor a „Don’t Let Me Get Me” című felvételében az L. A. Reid és Britney Spears közötti titkos üzletet teszi nevetségessé, akkor nem a sértődöttséget kell keresni Pinkben, hanem a büszkeséget és a magabiztosságot, amely mutatja a második nagylemezének fejlődését. Hogy a kisasszonynak nagy szerencséje van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a „Misery” című száma, melyben az Aerosmith énekesével, Steven Tylerrel énekel duettet. Hab a tortán, hogy Richie Sambora, a Bon Jovi világhírű gitárosa ragaszkodott ahhoz, hogy ehhez a dalhoz ő játszhassa fel a gitárhangokat.

A „Can’t Take Me Home” ellentételezéseképpen Pink a „Missundaztood”-on sokkal többet mutat be magából és az életéből. A „Family Portrait” és a „My Vietnam” című dalok teljesen egyértelműen életrajzi elemeket tartalmaznak. Ezek olyan pillanatok a múltjából, melyek a jövőjét is meghatározzák, meghatározták: „A szüleim állandóan veszekedtek. Ez volt az életem folyamatos sötét árnyéka. Magamat hibáztattam emiatt, szóval ezzel az érzéssel nőttem fel” – mondja Pink. Az ő esetében mindez egyfajta ellenállásban nyilvánult meg a világ felé. A lány egy skateboardos punk lett, kerülte az iskolát, ehelyett a Pizza Hutnál, a McDonald’s-nál, a Wendy’s-nél és különböző benzinkutaknál dolgozott. Sosem tartott sokáig, amíg valami okot találtak, hogy kirúghassák. „Ha már tiniként Janis Joplint, Hendrixet és Nirvanát hallgatsz, akkor nem tudsz a parancsoknak engedelmeskedni.”

Az édesapja, egy vietnámi veterán, lassan a példaképévé vált a kislánynak. Az ő segítségével tért vissza később Pink a normál élet keretei közé. Támogatást is kapott tőle egy ideig, majd aztán lassan kivonult az apa az életéből. „A legjobb, ami az elmúlt években történt velem, az az, amikor egy 45 éves asszony és a lánya autogramot kértek tőlem, s a furcsaság az volt, hogy nem a fiatalnak kellett. Nem fantasztikus ez valahol?”

 
Eminem
 
Ikonok



Ha valamelyik kérdőjel helyére szeretnél kerülni, írj a vendégkönyvbe! Cserébe te is tedd ki az én ikonomat!

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG